CSR Intézkedések adatbázis

„Budapest Bank Budapestért” Alapítvány
Budapest Bank Nyrt.
A „Budapest Bank Budapestért” Alapítvány 1991 óta segíti a fõváros társadalmi fejlõdését, az esélyegyenlõség megteremtését, Budapest szellemi és kulturális értékeinek megõrzését és gyarapítását, valamint épített és természeti értékeinek megóvását.

„Dobbantó, Budapest Bank – pénzügyekről nőknek” program
Budapest Bank Nyrt.
A „Dobbantó, Budapest Bank – pénzügyekről nőknek” programot 2010-ben indítottuk el a mikro- és kisvállalkozások fejlesztésében több mint húsz éves tapasztalattal rendelkező SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvánnyal együttműködésben. A kezdeményezés célja, hogy a nők pénzügyi ismereteinek bővítésével, vállalkozói tudatosságuk fejlesztésével segítsük érvényesülésüket az üzleti életben.
A program fő eleme a hat héten át tartó 12 napos kompetenciafejlesztő tréning, ahol a 20-22 résztvevő a vállalkozás indításával, fejlesztésével, menedzsmentjével, pénzügyi forrásteremtésével és adózásával kapcsolatos ismereteket sajátíthat el. A tréningek mellett mindenki számára nyitott klubeseményeket is szervezünk, amelyek szakmai előadásokkal várják az érdeklődőket, és kiváló lehetőséget teremtenek a kapcsolatépítésre.

„Egyenlő elbánás, egyenlő esély a munkahelyen” című társasági belső pályázati felhívás meghirdetése
Magyar Posta Zrt.
Az esélyegyenlőség biztosításához kapcsolódó gyakorlati megvalósítások megismerése, megismertetése a munkavállalókkal

„Együtt a közösségért”
Holcim Hungária Zrt.
Önkéntes munkával segítettük közösségeink céljainak megvalósulását.

„EnergiaKaland”
E.ON Hungária Zrt.
Az „EnergiaKaland” egy nagyszabású, országos, az energiatudatosság növelésére szóló oktatási program, amelyet az E.ON magyarországi cégei indítottak 2008-ban.

„Másokról szól” – társadalmi felelõsségvállalási pályázat
PricewaterhouseCoopers Kft.
Megvalósulnak a diákálmok a fenntarthatóság jegyében

„Paraszt-wellness”, avagy önkéntesség Gömörszőlősön
ÖKO-Pack Nonprofit Kft.
A fenntartható életmód és praktikák népszerűsítése közösségi munkákon, programokon, workshoppokon, előadásokon, filmvetítéseken keresztül.

„Professzionális ügyfélszolgálat különleges embereknek”
Nextent Informatika Zrt.
A „Professzionális ügyfélszolgálat különleges embereknek” érzékenyítõ tréning a látássérült ügyfelek jövõbeli szakszerû kiszolgálásának érdekében. A Nextent a szolgáltatást a Civil Licit aukción vásárolta meg partnerének, a Telenornak. A speciálisan az ügyfélszolgálati mûködésért felelõs és a fogyasztókkal közvetlenül kapcsolatban álló munkatársaknak kidolgozott elméleti és gyakorlati program során a dolgozók nemcsak új ismeretekkel gazdagodtak, hanem empátiájuk is nõtt a vak és gyengénlátó emberek irányában. A dolgozóknak új ismereteket és magabiztosságot adott a tréning, és az egyes valósághû szituációk igazán megérintették õket. Az eseménynek köszönhetõen a tréning bekerült a Telenor képzési tematikájába, és a tanultakat beépítették az újonnan belépõ kollégák felkészítésébe.